A helyes kötődés kialakulásának az első 12 hónap adja meg az alapját, amit 1978-ban végzett kísérlet sorozat meg is erősített. Mérni lehet egy kisbaba kötődését az anyához, ami azért is fontos, mert ez az anya számára is láthatóvá teszi gyermeke hol áll ezen a téren, és nem utolsó sorban feltárhatja az anya esetleges hibás hozzá állását gyermekéhez is. A kísérletet Mary Ainsworth végezte munkatársaival Amerikában és Ugandában. Ezek egy kevesebb mint fél órás tesztek voltak, amiket Idegen Helyzet Teszt-nek hívnak, röviden IHV. A kísérlet maga arra alapult, hogy a megfigyelések alapján ha a gyermek rövid ideig elszeparálódik az anyjától, az stressz forrást jelent neki. Ez minden gyereknél így van. Viszont nem minden gyerek reagál erre ugyanúgy, amit az határoz meg milyen a kötődés minősége az anyával.
A kísérlet abból állt, hogy a 12 hónapos babát az anyjával egy játékokkal teli szobába vitték. Itt először azt figyelték meg, hogy a baba mennyire kezdi el felfedezni a szobát és a játékokat az anya jelenlétében. Az anya kétszer magára hagyta gyermekét 3 percre, majd a pici számára idegen személy jött be. Itt arra voltak kíváncsiak, hogy reagál a baba az anya távozására, és az idegen megjelenésére. A reakciók különbözőek voltak aszerint, hogyan kötődik az anyjához a gyerek. Fontos megemlíteni még azt, hogy a gyerekek mind 12 hónaposak voltak, ami a kötődés kialakulásának az elvárt ideje. Lássuk az eredményeket!
Biztonságos kötődés
A kísérlet vezetői azt várták, hogy a gyerek az anyja jelenlétében bátran elindul felfedezni a szobát és a játékokat. Viszont ha az anya kimegy, azt nem tolerálják, és hangosan sírással adnak véleményt elégedetlenségüknek. Ezt még egy idegen személy se tudja befolyásolni, azaz nem tudja megvígasztalni őt.
A gyerekek többsége így is reagált. Amit ebből leszűrhetünk az az, hogy egészséges és kívánatos is egy biztonságosan kötődő gyerek részéről az, ha nem látja a biztonságot jelentő anyát sírva hívja vissza magához. Ha az anya visszatér akkor a gyermek megnyugszik, és tovább játszik. A hangsúly itt azon van, hogy az anya visszatérésekor meg tudja nyugtatni a babát, és ő meg is nyugszik, mert a bizalom erős kötelék köztük. Ennek a jelentősége a többi kötődésnél látszani fog.
Most szeretnék ezzel kapcsolatban megosztani veletek egy saját élményt, ami érettségi után történt meg velem munka közben a Mc'Donalds étteremben. Ekkor még mit se tudtam kötődésről és mint laikus fiatalt egy kicsit negatívan érintett a dolog. Mára persze örülök hogy így esett, mert ez is bizonyítja számomra azt milyen is egy biztonságosan kötődő kisbaba.
Épp a vendégtérben dolgoztam, mikor egy anyuka odahívott magához segítséget kérve. A pár éves és a pár hónapos gyerekeivel evett, amikor is a nagyobbiknak pisilnie kellett. Megkért hogy míg elmennek addig vigyázzak a kisebbre. Én örömmel eleget tettem ennek, hisz szeretem a piciket és nagyon édi volt. Leültem mellé, elkezdtem etetni, amivel nem is volt addig baj, míg észre nem vette hogy anyuka és a kistestvér nincsenek sehol. Ekkor torka szakadtából sírni kezdett, hiába próbáltam nyugtatni nem sikerült, sőt tolta el az addig vidáman evett falatokat a kezével. Na egyből úgy éreztem magam mint egy gonosz boszi, aki a frászt hozta szegény gyerekre, és magamat hibáztattam. Meg gyorsan is történt minden, egyik pillanatban még vidáman evett (ekkor büszke voltam magamra milyen jó bébicsősz is vagyok én), hirtelen pedig ordítás ( jézus mit tettem). Anyuka visszajött, persze ő tudta hogy miért volt ez gondolom ösztönösen is.
Most visszagondolva erre az esetre a mai tudásommal és a kísérletet figyelembe véve is több momentum is visszaköszön. Először is, mikor leültem a pici mellé és elkezdtem etetni örömmel fogadta el tőlem, mert anyuka még ott volt. Tehát biztonságban érezte magát, hiába voltam számára idegen. Addig míg nem vette észre hogy elment, semmi gond nem volt. De mihelyt eltűnt a látószögéből, hívni kezdte a legjobb módon amit egy baba csak tehet: sírt ahogy csak a torkán kifért, és rúgkapált is védekezve. Mint idegen személy nem tudtam megnyugtatni, hisz nem én voltam számára az, aki ezt megadhatta neki. Ahogy anyuka visszatért és ő is észrevette, a nyugtatására elcsitult, hisz visszakapta a biztos bázisát. Ne keverjük össze a hisztit a biztonságos kötődéssel, és főleg ne hallgassunk azokra a "jó tanácsokra" akik azt szajkózzák hogy majd lenyugszik magától és ne menjünk oda.
Elkerülő kötődés
A gyerekek másik csoportja látszólag egyáltalán nem reagált az anya távozására, az idegen személyre, és az anya visszatértére sem. Később viszont kimutatták fiziológiai méréssel azt a nyál kortizolszintjéből, hogy ezek a gyerekek ugyanúgy átélik a stresszt az anya távozásakor, csak megtanulták azt nem kimutatni. Miből eredhet ez? Magyarázat a nem megfelelő válaszkészségben rejlik az anya részéről, ami azt rögzíti a piciben, hogy hiába jelez úgyse reagálnak rá. Ezzel a későbbi életéveiben is az rögzül, hogy ő nem fontos, teljesen felesleges bármilyen kommunikáció kifelé.
Ez akkor is figyelemfelkető lehet, ha egy gyerekre azt mondják, milyen jó baba, sose sír. Ekkor gyanakodhatunk arra, hogy az édesanya és a baba közt nincs meg a kötődés, az ilyen anyák általában nem szeretik a testi kontaktust, ami a kisbabának létfontosságú. Nem véletlen vannak már olyan babahordozók, amik újszülött kortól akár 4 éves korig is használhatóak, pont a kötődés minél jobb kialakulását elősegítve. A babának az a legjobb, minél több fizikai érintkezése van az anyával, mint simogatás, babamasszázs, baba-mama jóga. De erről még lesz szó.
Ambivalens kötődés
A harmadik kötődési típusnál a gyerekek az anya jelenlétében is szorongtak, nem indultak felfedező útra, nem játszottak. Ez azt feltételezi, hogy a gyerek számára az anya nem jelenti a biztonságot, bár ő ezt igényelné. Ezt bizonyította az, amikor az anya távozásakor teljesen kiborultak és az anya visszatérte se tudta őket megnyugtatni. Egyszerre tolták el és bújtak volna anyjukhoz, ami jelezte a teljes bizonytalanságot bennük. Ha az anyát általában a kiszámíthatatlanság jellemzi, a hangulatai határozzák meg a gyerekkel való kapcsolatát és nem a gyerek igényei, az ambivalens érzéseket rögzít a piciben. Sose tudja mire számítson, és a gyereket nevezik kezelhetetlennek, holott nem biztos hogy nem az anya instabil lelkivilága vetítődik ki ezáltal a picire. Ez is megerősíti azt a tényt, mennyire fontos a baba jelzéseit komolyan venni, és reagálni rá.
Dezorganizált kötődés
Az előző három kötődési minta a gyerekek részéről mutatott egyfajta stratégiát a stressz levezetésére és kezelésére, ami persze a kötődés milyenségétől függően jó vagy rossz. Tíz évvel később egy újabb kötődési mintát vettek észre, amiben a gyerek teljesen eltérő módon viselkedett az előzőekhez képest.
Az anya jelenléte is félelmet kelt bennük, váratlanul lemerevednek, teljesen kiszámíthatalan a viselkedésük. Az anya távozása tetézi ezt esetenként a fej falba verésével is. Itt a gyermek egyáltalán nem tudja kezelni a stressz helyzetet, nincs startégiája, a kötődés rendszere szét van esve. Feltételezhető ebben az esetben a gyerek teljes érzelmi elhanyagolása és a családon belüli erőszak jelenléte. Nem véletlen hogy ezt később kezdték észrevenni, hisz maga a családon belüli erőszak még napjainkban is tabu témának számít. Pedig a felismerése, megelőzése és kezelése rengeteg gyerek egészséges fejlődését jelentené, sokszor az életét.
Mire figyelj?
Ha gyermeked a jelenlétedben érdeklődő és nyugodtan elindul felfedezni a környező világot addig nincs baj. Ha úgy érzi szüksége van rád, hív és megnyugszik mikor megjelensz, akkor te vagy számára a biztonság és a bizalom forrása, ami elkíséri egész életében. Bennünk is megvan az az ösztön és megérzés ami a helyes utat megsúgja, csak sokszor elnyomjuk és nem hallgatunk rá. Ne hagyd hogy veled is ez legyen. Az anya és gyermeke közt egy olyan láthatatlan kapocs van, aminek elnyomása látható károkat okoz. Egy anya ösztönösen megérzi mi a jó kisbabájának, hisz minden gyerek egyedi. A ráhangolódás gyermeked érzéseire megadja a választ.Miért fontos ez? A kísérlet során 20 éven át követték a gyerekeket, megfigyelve őket az évek során hogyan állják meg helyüket az életben.
A biztonságosan kötődő gyerekek sokkal jobban teljesítettek az iskolában, később a munkahelyen és az életben egyaránt. Empatikusabbak társaikkal, magabiztosabbak, nem félnek az élet kihívásaitól, párkapcsolataik is mély érzelmeken alapultak, hisz megkapták azt a biztos bázist amire építhetnek. Ellenben azok a társaik, akik a kötődés többi mintáiba tartoztak, visszahúzódóak, rosszabbul teljesítők, párkapcsolataikban instabilabbak voltak. Ha abból indulunk ki hogy maga a kötődés egy intim folyamat, akkor ez nem is csoda. Ahol ez az intimitás kiesett, ott felnőtt korban nehéz pótolni. De nem lehetetlen.
Ha úgy érzed hogy nem úgy kötődik a gyermeked ahogy azt kellene, vagy a te kötődésed nem alapult a biztonságra édesanyáddal sose késő kijavítani még felnőtt korban sem, csak több időt és energiát igényel. Sokszor egy megértő partner is csodákat tehet, de van ahol szakember segítsége szükséges. A lényeg, ha felismertük a problémát ne szégyelljünk segítséget kérni, mert ezzel magunknak, gyermekünknek, és a környezetünknek is csak jót teszünk. Erről viszont más cikkekben bővebben is lesz szó, hisz ez olyan téma amit nagyon fontosnak tartok boncolgatni amennyit csak lehet.
Ajánlom figyelmetekbe a következő honlapot, amely egyik forrása is volt a tanulmányaim mellett a cikkhez: www.kotodes.hu
A következő cikkben az ÉRINTÉS erejéről lesz szó, ami nagyban hozzájárul a baba-mama kapcsolat és a kötődés megfelelő kialakulásához.
Utolsó kommentek